„Azzal, hogy ezen a földön élünk, a világ legizgalmasabb játékát játsszuk. A kérdés csak az, hogy Te ismered-e a játékszabályokat? És a barátaid, családtagjaid, a nénik a buszon és az utcán bámészkodók? „Mert ha tudnád, hogy a testvéred egy égő házban alszik, és lenne rá módod… Felébresztenéd?” Ezt a kérdéskört feszegette a Christeens 2011-es promóciós kampánya. A Christeens nyári tábor és Impact NOW utcai evangélizáció alapjaiban forgatta fel a hívő és nem hívő tinédzserek és a körülöttük élő emberek életét. Mindaz, amire készültünk az évek során, hirtelen értelmet nyert a gyakorlatban is, amikor szemtől szembe tettünk bizonyságot az utcán bámészkodóknak, amikor betegekért imádkoztunk, és azok meggyógyultak, és amikor életek menekültek meg a szemünk láttára.

A tábor első három napja többnyire a megszokott mederben zajlott. Voltak gondolatébresztők, dicsőítések, esti alkalmak, játékok és csoportfoglalkozások. A nemzetközi estéken már velünk velünk tartott a Jesus Revolution 75 fős, tinikből és fiatalokból álló Summer Team-je, akik egy egyhetes utcai evangélizációról érkeztek hozzánk Oslo-ból.  Isten nem csak az utcákon, de közöttünk is használta őket, az Oslo-ban átélt bizonyságaik, hitük és lelkesedésük minket is bátorított. Idén a tánc, dráma és egyéb szemináriumok célirányosan készítettek fel a hét második felére: az utcai evangélizációra, amely Budapest több pontján zajlott a helyi gyülekezetek , a Christeens és a Jesus Revolution közreműködéssével.  Rendkívüli volt látni, ahogyan a tinédzserek egyre jobban feloldódtak és felkészültek, hogy bizonyságot tegyenek a hitükről. Sokaknak nem volt ilyen jellegű tapasztalatuk, többeknek kedvük sem nagyon az idegen emberekkel való beszélgetéshez. Aztán hamar megváltoztak az álláspontok. „Bevallom, először nagyon féltem, hogy nem tudok majd beszélgetni az emberekkel, de mikor kimentünk az utcára, úgy beszélgettem velük, mint a barátaimmal és egyáltalán nem féltem!” (Richárd)

„Sosem szerettem az utcán evangélizálni. Mindig arra kértem Istent, hogy bárhol használjon engem, csak ne az utcán! Nagy félelmekkel és gátakkal indultam el a tábor második felében. Isten azonban teljesen megváltoztatta a szemléletmódomat. Megtértek emberek rajtam keresztül, a szemem láttára történtek gyógyulások és életeket láttam megváltozni a három nap alatt. Teljesen átformálódott a véleményem és már mindennél jobban ezt szeretném csinálni: hirdetni az Öröm Hírt az embereknek!” (Zsuzsi)

CHRISTEENs Impact Now Budapest 2011

De nem csak az utcán változtak meg életek! A tinik is formálódtak ez alatt a hét alatt. Sokan meggyógyultak, elkötelezték magukat Isten mellett, radikális döntéseket hoztak és szolgálatba álltak. Csodálatos volt, ahogyan az egyik fiatal imádkozott a másikért, és ahogyan vállvetve bátorították és támogatták egymást. „Az egyik barátnőm hívott el a Christeens táborba. Bár vallásos iskolába járok, nem sok fogalmam volt Istenről. Legfőképpen soha nem gondoltam volna, hogy énekelve, táncolva, nevetve és játékokkal is lehet Istennel kapcsolatba kerülni. Nagyon jól éreztem magam a dicsőítéseken, megérintettek a dalok. A családi problémák által okozott rengeteg fájdalom is egyre inkább enyhülni kezdett. A tinik szeretettel fordultak felém, a csoportfoglalkozásokon a világ egyik legjobb csoportvezetője tanított minket!  Élveztem a szemináriumokat, az utcai beszélgetéseket és a reggeli tornát. Biztonságban és szeretve éreztem magam. Egyre inkább értem, hogy kicsoda Jézus és, hogy mennyire fontos vagyok neki. Alig várom a jövő évi tábort!” (Adri)

 

Vidámságot, örömet és megoldást vittünk az utcákra. Hirdettük Isten szabadítását, és meghallgattuk az embereket. Közben mi magunk is egyre jobban feltöltődtünk, mert beálltunk Isten akaratába. A budapesti emberek néha csodálkozva, néha ellenségesen, máskor pedig fellélegezve hallgattak minket. Néhányak élete azonban gyökeresen megváltozott a tinik szolgálata nyomán. „Fogalmam sincs, miért ültem egész nap a Széchnyei fürdőnél. Unatkoztam, nyár van, nincs semmi tennivaló. Bedugtam a fülhallgatókat és bámészkodtam. Aztán megjelent egy csapat kék pólós fiatal és táncolni kezdtek. Vidámnak és felszabadultnak tűntek. Az egyik lány odajött hozzám és a kezembe nyomott egy szórólapot. Már-már azt hittem, hogy csupán ennyit akart és valami cég reklámkampányát láttam, de ő nem ment el. Leült mellém és elkezdett kérdezősködni. Vagy egy órát beszélgettünk az életemről, Istenről, a kérdéseimről majd megkérdezte, hogy imádkozhat-e értem. Igent mondtam.” (Kriszti)

„A haverommal éppen zenekari próbáról mentünk haza, amikor megállított minket két kék pólós lány a metrónál. Az egyik rákoppintott a basszusgitárom tokjára és megkérdezte, hogy zenészek vagyunk-e. Majdnem egy órát beszélgettünk velük, mialatt elmesélték, hogy azért vannak itt, hogy Istenről beszéljenek az emberekkel. Bevallom eléggé hülyének néztem őket, de csinosak voltak, úgyhogy maradtunk. Aztán egyre jobban elkezdett érdekelni, amiről beszéltek. Az egyikük elmesélte, hogy miért kezdte el követni Jézust és, hogy számára mit jelent Istennek zenélni. Meghívtak minket a gyülekezetükbe, elérhetőséget cseréltünk és elbúcsúztunk. Ahogy teltek a napok, egyre jobban fúrta az oldalamat az Isten-téma. Alig vártam, hogy vasárnap legyen, és végre megnézzem magamnak a gyülekezetet!” (Dani)

CHRISTEENs Impact Now Budapest 2011

Nem csak beszéltünk és hallgattunk! A tinédzserek hittel imádkoztak a betegekért és sokan meggyógyultak a tábor ideje alatt és Budapest utcáin is! „Az egész teret ellepték a nevető fiatalok. Szétszóródva beszélgettek a járókelőkkel, a többiek táncoltak vagy drámákat adtak elő. Aztán kiállt egy ember a mikrofon elé és arról beszélt, hogy Jézus szeret engem, hogy meg akarja változtatni az életemet és meg akar szabadítani a bűneimtől. A beszélő azt is mondta, hogy Isten ma is gyógyít, és ha beteg vagyok, akkor imádkoznak értem. Évek óta küszködtem a térdemmel, eltört és nem gyógyult meg. Megemlítettem az egyik kislánynak a problémámat és imádkoztak értem. Pár perccel később elmúlt minden fájdalom a térdemből és én ugrálva táncoltam a tér közepén!” (Idős bácsi)

„Az egyik csoporttársam gyerekkora óta szemtengelyferdüléstől szenvedett. Nagyon erős dioptriás szemüveget hordott és nem látott rendesen. A Deák téren evangélizáltunk, amikor az egyik evangélista imádkozni kezdett a szemekért. A csoporttársamért is imádkozott, de elsőre nem történt semmi. Nem adtuk fel, és újra imádkoztunk érte. Hirtelen úgy érezte, hogy valaki a helyére húzza a szemét és meggyógyult. A szemem láttára, látványosan helyreállt a látása, a szemüvegét vissza sem vette és sírva hívta fel a szüleit, hogy elújságolja a jó hírt! Az orvosok nem tudták úgy megműteni, hogy egészséges legyen, de Istennek egy szempillantás alatt sikerült mindent helyreállítani. Nem csak az ő élete változott meg, hanem az enyém is, mert megnőtt a hitem. Láttam, hogy Isten ma is csodákat tesz!” (Fruzsi)

 

Az elmúlt hét néhányaknak megújulást, másoknak újrakezdést jelentett. Újat és változást hozott. A felszabadult nevetésen és barátkozáson túl, felnyitotta minden résztvevő szemét a legfontosabb küldetésünkre a Földön: Megmenteni az embereket! És, bár a feladat hatalmas, mégsem vagyunk egyedül. Isten velünk van, támogat, bíztat, felemel, kreativitást ad és ma is csodákat tesz. Ami pedig a legjobb: Ez még csak a kezdet volt!

Folk Lina

Tetszett a beszámoló és érdekel a tábor?