Néhány éve létezik Magyarországon egy olyan szervezet, amely hiánypótló területként, ökumenikus módon a hazai fiatalokkal foglalkozó keresztény vezetőket igyekszik felkarolni és segíteni. Ablonczy Áron református lelkésszel, a csapat egyik vezetőjével beszélgettünk arról, hogy az ő munkájuk és feladatuk miért kap még nagyobb hangsúlyt a mostani vírusos és korlátozásokkal teli időszakban. Szeretnénk, ha megismernétek Ti is az Ifjúságépítőket, és az ő szolgálatuk által új impulzusokat nyernétek, hogy hogyan valósulhatnak meg a leghasznosabban a tini- és ifi alkalmak!
Kérlek, mesélj az Ifjúságépítőkről, mikor, hogyan és milyen céllal alakult a szervezet?
Az Ifjúságépítők csapatát jelenleg hatan alkotjuk, és emellett 20 önkéntessel dolgozunk együtt. Azért jött létre, mert évekig szolgáltunk ifikben, és azt láttuk, hogy nagyon-nagyon sokan csinálnak programokat a fiataloknak, akár szervezetek, gyülekezetek, pásztorok, de nagyon kevés az, aki mögöttük áll, és arra reagál, hogy ők hogyan vannak. Azt tapasztaltuk – egy 2014-es kutatás alapján -, hogy a gyülekezetek 65%-ban semmilyen ifjúsági munka nem folyik, holott több mint a 80%-a a keresztény embereknek 18 éves kora előtt tér meg. Ez azt mutatja, hogy nagyon fontos az ifjúsági munka! Ezért beleléptünk ebbe a szolgálatba, és az a célunk, hogy az ifimunka minden résztvevőjét felkutassuk, felkaroljuk és felkészítsük. Ezt úgy szeretnénk elérni, hogy abban a 65%-ban, ahol nincsenek ifik, ott felkutatjuk azokat, akik ezt szívesen végeznék, és érzékenyítjük, segítjük a lelkészeket ennek a megvalósításában. A másik, hogy felkaroljuk őket, ez azt jelenti, hogy szupervíziós csoportokat indítunk számukra, egyéni mentorálásokat tartunk, és különböző módokon támogatjuk őket. Például van egy ’Ifiambulancia’ nevű programunk, ami 0-24 órában működik. Ez egy egészségügyi szolgáltatás, és az a lényege, hogy ránk írhatnak, és kérhetnek sürgősségi ellátást, ‘8 napon belül gyógyuló sebes ellátást’, és mi válaszolunk erre e-mailben, chatben, vagy videó üzenetben. Az egész munkánkat átszövi az, hogy kutatásokat végzünk, mert azt látjuk, az a gyakori, hogy pár ember kitalálja, hogy “Uh, ezt kéne csinálni!”, mi a szükséges Magyarországon, de nem nagyon vannak mögötte ifjúságszakmai adatok, hogy amúgy a keresztény fiatalokat ez érdekli, vagy ez szükséglet-e a gyülekezetekben. A harmadik szó az volt, hogy felkészítjük az ifjúsági szolgálókat. Ez azt jelenti, hogy képzéseket tartunk, inspiráló posztokat írunk Facebookon, segédanyagokat gyártunk, amiket fel tudnak használni. Ezek mellett az ifivezető képzést évente egyszer megszervezzük, ami Magyarország legnagyobb vezető képzője fiatalok számára. 11 felekezet működik közre ebben a programban, ezt március harmadik hétvégéjén tartjuk.
2020 tavaszán a vírushelyzet miatt nálunk is életbe léptek korlátozások. Ezek milyen változást hoztak az ifjúság alkalmak életében?
Két felmérésünk van erről. Az egyiket az első hullám után, ősszel az Ökumenikus Ifjúsági Irodával közösen állítottuk össze, amit több felekezetből 1600 – 15 és 29 év közötti – fiatal töltött ki; illetve van egy másik kutatás, amit most január végén készítettünk, ez pedig inkább már a második hullámot méri. Az első azt mutatta – még nagyon enyhe tünetekkel -, hogy körülbelül a fiatalok ⅕-e az, aki lemorzsolódott. Ez még nem is tűnt annyira nagyon-nagyon erős sebnek, vagy gyógyíthatatlannak. Viszont, a mostani, január végi kutatás azt mutatja, hogy ahol eddig volt ifi, azoknak az ¼-ben most már egyáltalán nincs, teljesen megszűnt. A ¾ részében ahol még tartanak, annak a 23%-ában a felére csökkent a létszám – ezek az adatok. Viszont emellé jönnek azok a tapasztalatok, történetek, hogy nagyon sok fiatal – főleg az idősebb korosztály, a gimisek – nagyon hiányolják a közösséget. Tehát ez a legfontosabb, ami leginkább hiányzik nekik, hogy nincs közösség, mert így úgy látják, hogy nincs értelme és ezért inkább “nem mennek”. Mivel az iskolai tanítás – ami online folyik – kötelező, ott már megtapasztalták, hogy nincs közösség. Így nem szeretnének ifin is – ami számukra sokszor fontosabb -, ezzel találkozni, mert ott még nagyobb a csalódás, hogy nem láthatják a társaikat. Tehát az egyik ami a hatása, hogy nagyon-nagyon durva lemorzsolódás történt, sokszor az ifiknek az ⅓ -a, vagy fele megszűnt. A második, hogy a közösségérzet nagyon hiányzik nekik, a harmadik, pedig, hogy megszürkülnek nagyon sokan. Sokkal több lett az egyéni vagy családi problémával küzdő fiatal, akiknek eddig csak kezelhető, vagy emberi szinten voltak mentális problémái, kihívásai. Ezek most nagyon felerősödtek, sok ilyennel találkoztunk, és sok ilyet látunk ma is.
Arról milyen visszajelzést kaptatok, hogy mi tartja őket vissza, miért nem járnak ifire?
Mondok egy pár okot. Az egyik az volt, hogy fáradtak – ez a legpragmatikusabb. Olyan időpontban van az ifi – nyilván a nap végén-, amikor már kimerültek és fáradtak. A másik, hogy a bezártság hatására gyengült a közösséghez való tartozás érzésük, és az Istennel való kapcsolatuk, ezért nem jönnek ifire. Nem magával a közösséggel van bajuk, mert a fiataloknak ebben a korban nagyon fontos az élmény, és ha ez már régi, akkor ezzel egyenes arányban csökken a motivációjuk is, nem marad meg a lelkesedés.
Az ifivezetők hogyan tudtak minderre reagálni, milyen programokkal várták a fiatalokat?
Amikor feltettük ezt a kérdést, hogy hogyan hatott rád, mint vezetőre a járvány, mindegyik mondat azzal kezdődött, hogy nehezen. Ez szerintem érthető, és nem mondok vele újat. Az ifivezetői csapatoknál – ahol nem egyedül vannak a vezetők, hanem szolgálói csoportban-, ott a többség azt mondta, hogy változatlan maradt az egység, vagy meg is erősödött, és csupán az ⅕ -üknél tapasztalható, hogy meggyengült, vagy szó szerint idézve “eltávolodtak egymástól”. Ahol jól működtek, ott lehetőség szerint összegyűltek szabad téren, kis csoportokban sétáltak, vagy amikor még lehetett beltérben egy rövid áhítatra. Ilyen Budapesten a belvárosban is volt, de vidéken is – nyilván kisebb létszámban. Van, ahol ezt az időszakot úgy oldották meg, hogy postán küldtek egymásnak kedvességeket – angyalkázós módszerrel, egymást kihúzva-, vagy a vezető mindenkinek. Volt olyan, ahol podcast sorozatokat gyártottak abból, hogy kinek milyen bizonysága volt a héten. Ezek mellett persze azért sok kihívás és küzdés volt, ez eléggé változó ifinként. Diósdon – ahol én vezetek ifit – , olyat csináltam, hogy amikor épp lehetett találkozni, akkor gyorsan szerveztem egy nagyon hosszú programot délutánra, ami akár ottalvós volt. Ezt is csak nyáron vagy októberben, amikor engedték a korlátozások. Szóval a heti rendszerességről átalakult az egyszeri, de nagyon intenzív találkozásra. Alapvetően erre nagyon vevők voltak a fiatalok, mert nagyon hiányolták már a közösséget, de persze volt olyan szülő, illetve fiatal aki azt mondta, hogy még erre se, ami szerintem érthető.
Hogyan változott ebben az időszakban az ifik összetétele, és a nem keresztény emberek felé való szolgálat a személyes találkozások hiányában?
Azt tudom erre mondani, hogy akiknek direkt ilyen missziójuk van, tehát olyan ifjúsági szervezet vagy gyülekezet, akiknek ez a fő szolgálatuk, azoknak le kellett állniuk, tehát lelassultak. Például itt a közelünkben van egy kávézó, ahol fiatalokat várnak, és azért volt nyitva, hogy a szemben lévő giminek a nem hívő fiataljai is bejöhessenek, beszélgethessenek, együtt legyenek. Most be kellett zárnia, emiatt ez a misszió nagyon lelassult, és ez is hat lelkileg a közösségre, hogy a szolgálatot nem tudják folytatni. Ugyanakkor számomra érdekes volt tapasztalat és kutatás szintjén is, hogy néhány közösségben növekedés volt, új emberek jöttek. Az nem derült ki, hogy ők nem hívők, vagy hívők, csak most kezdtek el csatlakozni. Én úgy láttam, hogy az újak csak egy-egy ilyen online tartalomhoz csatlakoztak. Például ha valahol indult egy extra instagram kihívás, nagyon jó lelki bátorítás, vagy videók, akkor az megfogta és érzékenyítette őket, hogy “de jó, pozitív csalódás az egyházban!” Ilyenek történtek, de szerintem a közösségbe való beintegrálást nem nagyon lehetett, és nem is nagyon lehet megtenni így online.
Milyen hasznos tanácsotok van az ifi-/tinivezetők számára az elmúlt időszak figyelembevételével, mire törekedjenek, hogy a lehetőségekhez képest megmaradjon a személyes kapcsolat a fiatalokkal?
Nem rég összeállítottunk egy csomagot, hogy hogyan építsük újjá az ifit a koronavírus után. Az én rövid reakcióm erre, hogy Nehémiás könyvét tanulmányozzák, ez nagy tanulság lehet mindenki számára. Abban arról van szó, hogy Jeruzsálem fala teljesen le volt rombolva, és mikor Nehémiás visszajön a rabságból hazatérő, kimerült közösséggel, mégis 52 nap alatt helyreállítják azt, ami romokban állt. Azért tanulságos ez, mert az, ahogy ők az élére állnak, kijavítják a hibákat, megvédik a támadástól magukat, fókuszálnak a célra, Istenben gyökereznek – ezek szerintem mind példák. Először is arra kell nagyon figyelni, hogy nem lesz elég az, hogy meghirdetjük, hogy újra lehet ifire jönni – mert Müller Cecília, meg mindenki engedi-, mert tényleg szabad, és akkor örömünnepet tartunk, hogy vége van. Ez nem lesz elég, mert van olyan, aki nem fog eljönni, hiszen már nagyon eltávolodott, és lesz olyan közösség, ami annyira szétzilálódott, hogy nem lesz már a régi. Szóval nem lesz elég egy ilyen “ünnep”. Másodszor el kell gyászolni bizonyos dolgokat. Rengeteg olyan dolog volt az elmúlt egy évben, amit vártak, hogy átéljenek, de nem történtek meg, pl. a 2020-as Christeens tábor, és ezek már nem valósulnak meg, nem lehet bepótolni. Ezeket el kell gyászolni, és fontos, hogy legyen erre alkalom, és tér hagyva, ahol kibeszélhetik. Tehát, ha újraindulnak ezek az élő találkozások, lehet a gyásszal kell majd kezdeni, és nem csak az ünnepléssel foglalkozni, mert ez a kettő együtt jár. Harmadszor, az nagyon nagy kísértés, hogy „na, akkor most mindent pótoljunk be!”, hogy végre találkozhatunk, rengeteg program és tábor lesz. Ez egyrészt anyagilag is megterhelő lehet a családoknak/ szülőknek, másrészt mindenki más is ezt fogja csinálni, emiatt olyan zsúfoltság lesz hirtelen, hogy pont ez fogja leszívni a fiatalokat. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy minden ifivezető pontosan kitűzi, hogy neki mi a célja, pl. szeptemberig regeneráljuk az ifi közösségét, vagy őszig érjünk el mindenkit pásztorációval, aki eddig, a vírus előtt járt az alkalmakra. Én ezeket mondanám, hogy erre kell figyelni, illetve, hogy minimum 4 csoportja lesz a fiataloknak, akiket meg kell majd célozni az elhívással. Ehhez készítettük segítségként az alábbi táblázatot:
Mi az az 5 legfontosabb szempont, amit javasoltok, hogy egy lendületes, értékes ifi alkalmat tudjanak tartani a vezetők a covid időszakában, és utána?
- Kezdjen a “Miért?”-tel, hogy mi a cél, mert az fogja őt fókuszáltan tartani.
- Gyászolja el, amit el kell gyászolni. Ahhoz, hogy lendületes, felszabadult ifit tudjanak tartani, el kell búcsúzni attól, ami ott marad kimondatlanul, például: „én most Christeens-es vagyok-e még, vagy már nem, vagy most hogy van ez?!” Tehát először gyászolni kell, és aztán tud lendületet venni a folyamat.
- Koncentráljanak azokra a dolgokra, amiből kevés volt az online-ban. Ilyen az éneklés, a dicsőítés, közös imádság; tehát a lelki élményeken legyen a fő hangsúly, ne a játékokon, mert az online is működött valamennyire.
- Legyenek társaik ebben az egész folyamatban, ne annyian kezdjenek bele, mint ahányan voltak, hanem többen, mert most nagyobb munka vár rájuk.
- Tanulmányozzák Nehémiás történetét!
|
Tini csoportot vezetsz a gyülekezetedben? Szeretnél fejlődni, jobb vezetővé válni, vagy még csak egy csoport indításán gondolkodsz? Mi a Christeens-ben szeretnénk fejlődni, és épp ezért online előadások keretében olyanoktól tanulni, akiktől gyakorlati tanácsokat kaphatunk! Szívesen látunk Téged is, ráadásul teljesen ingyenesen! |
